2018. május 25.

Devney Perry: The Birthday List

május 25, 2018 0 Comments

Happily married to her college sweetheart, Poppy lived a blessed life with the husband of her dreams. Then everything changed. She is no longer a wife. She is no longer the envy of her single friends. Now, people look at her with pity as they whisper a single word behind her back.

Widow. 

Years after her husband’s tragic death, years of pain and sorrow and wishing for the life she’ll never get back, Poppy decides to finish Jamie’s birthday list. She’ll do the things he wanted to most. Because maybe, just maybe, if she can complete his list, she can start to live again. 

Poppy expects going through the birthday list will be hard. She expects it to hurt. But what she doesn’t expect is Cole. Could the man who delivered the news of her husband’s death and shattered her heart be the one to help her put it back together again?



Poppy boldog életet élt az egyetemi szerelmével, álmai férfijával. 
Aztán egyik pillanatról a másikra minden megváltozott. 
 
Poppy többé nem feleség. 
Poppyt többé nem irigylik a szingli barátai. 
Poppyra most úgy néznek az emberek, mintha sajnálnák őt. 
Róla beszélnek a háta mögött.

Özvegy.

Évekkel a férje tragikus halála után, az évek fájdalmával, bánatával, és azzal az élettel, amit már sosem kap vissza, Poppy elhatározza, hogy befejezi a férje születésnapi kívánságlistáját, és megteszi azokat a dolgokat, amiket a férje szeretett volna. Talán ha teljessé teszi a listát, újra képes lesz élni. 


Talán.

Poppy arra számított, hogy nehéz lesz teljesíteni a listát, hogy fájni fog neki. Azt viszont álmaiban sem gondolta volna, hogy valaki közben felbukkan az életében. Vajon az az ember, aki Jamie halálát közölte Poppy-val azon a végzetes éjszakán, és darabokra törte a szívét, ugyanaz lesz, aki segít majd újból összerakni?


402 oldal, kindle kiadás
Megjelenés (USA): 2018. április 03.

Csavar: ✓
Cliffhanger: ✘
Morális kérdés:

Váltott szemszög: ✓
Olvasható-e önállóan: ✓
Főszereplők: Poppy Maysen || Cole Goodman


Zeneajánló



Goodreads arány: 4,49 / 5,00
Címkék: angol nyelvű, romantikus, new adult, gyász, gyilkosság

 Érzékiségmérő:

 


Összegzett véleményem   

"Maybe being strong meant learning to lean on those who would take some of the pain away."

Hadd idézzem az egyik nagyon aranyos ismerősöm sorait (biztosan magára fog ismerni, szóval drága, ha erre jársz, alul otthagyhatod a lábnyomodat): "emberek, ez mii?" - És ennyi, ennél többet most én sem tudok kinyögni. Egyik részről kíváncsi voltam, mit tudhat egy olyan könyv, aminek a Goodreads átlaga 4,5 (!) az 5-ből, amiről ódákat zengenek a külföldi bloggerek, és...most már én is. De ez egy másik bekezdésbe való történet. Eleinte rettegtem tőle, hogy nem sok pozitívat mondhatok majd - egy hasonló koncepción alapuló könyvet ugyanis kevéssel ezelőtt azért hagytam abba, mert lapos, unalmas, kiszámítható volt, és érezhetően koppintás. Van, aki ért hozzá, és van, aki nem. Melody Grace az utóbbi kategória. Reméljük, ennek az ismeretlen írónőnek sikerült jobbat írni. - Kavarogtak a gondolatok a fejemben, és nem segített a megítélésben az se, hogy az első mondatból kiderült, az egyik főszereplőt Poppy-nak hívják. Itt meghúztam a vészféket, és egészséges távoltartással kezeltem ezt a könyvet - egészen addig, amíg el nem kezdett magába szippantani. Tudom, én majdnem minden könyvre ezt mondom, de higgyétek el, ez most valami más. Nem egy újabb NA-ra találtam (bár címkézés szerint oda tartozik) hanem egy sokkal érettebb, sokkal kiforrottabb valamire - amit még mindig képtelen vagyok feldolgozni. 

Devney Perry nem egy közismert írónő, Goodreadsen mindössze 1271 követővel rendelkezik, bár az alkotói értékelése - 4,19 közel 21000 vélemény után - kifejezetten jónak számít. 6 könyve jelent meg eddig Amerikában, ezek közül 5 egy sorozathoz, a Jamison Valley-hoz tartozik, a Birthday List pedig standalone könyv. Mind a 6 könyv értékelése toronymagasan 4,00 fölött áll, kivéve a sorozat első részét, a Coppersmith Farmhouse-t, 3,89-el. Amiről pedig most írok nektek, az összes közül a legmagasabb arányú, 4,49-el, és nem is véletlenül. Btw, ti is gyönyörűnek tartjátok a borítókat? Van bennük valami álomszerű, mintha NS borítókat néznék. Kíváncsi vagyok, vajon Davney Perry nem rokona-e Nicholas Sparksnak, ha már ennyire hasonló borítójú és felépítésű könyveket írnak. Először is, ez a könyv hiába NA címkés, annál sokkal összetettebb, érettebb - ezért is tudnám leginkább egy NS regényhez hasonlítani. Itt nem a szexre, az éretlenségre, vagy az "így szeretlek, úgy szeretlek, vakuljak meg úgy szeretlek" című történetre helyeződik a hangsúly, mint a legtöbb NA-ban, hanem valós, hihető problémákra épít, a cselekmény menete, és a karakterek viselkedése pedig inkább már egy felnőtt életéhez közelít. Bár amikor egy karakter kifizet 1500 dollárt egy fajtiszta kutyáért, majd másik 1000-ért szemrebbenés nélkül kihozza a dutyiból azt, akit nem nevezünk nevén, és hasonlók, felötlik bennem, hogy hozzám hasonlóan az írónőnek is csak egy unikornis kellene, és teljes lenne az álomvilága. 

Ennek a könyvnek egyszerű a nyelvezete, szleng épp csak annyi van benne, amit a magyar olvasó még elbír szemöldökhuzigálás nélkül, azonban összetett cselekményű, és minden mondatra oda kell figyelni, hogy valaki megértse a lényeget. Bár az írónő ebben is a segítségére volt az olvasóknak, hiszen minden fejezet első pár sorában azzal kezdik a karakterek, hogy mi történt, mennyi idő telt el az előző fejezetben történtek óta - tehát egyfajta összefoglalásnak is lehet ezeket venni. Minden fejezetcím alatt van egy párszavas szösszenet, és ezeknek a cselekményhez is közük van. A történet kezdetén Poppy boldog házasságban él az egyetemi szerelmével, Jamie-vel, aki elég weird srác, ugyanis van egy listája, és minden születésnapja előtt szeretne valamit róla kipipálni. Erről a listáról minden fejezet fölé egy tétel van írva. Amikor azt mondom, a srác elég weird, talán még kicsit alul is becsülöm, mert a listán olyan idiótábbnál idiótább dolgok szerepelnek, amiket tényleg nem mindenki képes megtenni. "Ejtőernyőzz, tölts egy napot technika nélkül, tanulj meg Ukulelén játszani" - ezek voltak a vállalhatóak. Aztán ment tovább a cselekmény. "Mondj igent mindenre egy napig, ugorj egy teli medence zselébe, dobj italt valaki arcába, vásárolj autót egy idegennek", és még sok más. Sok kívánságnak jelentősége van a történetben, érdemes rájuk figyelni. Szóval ez a Jamie nevű krapek és Poppy boldogan élnek - addig, míg a srác egy éjjel nem tér vissza onnan, ahova elindult, és Poppy már csak akkor tudja meg, mi történt vele, amikor egy zsaru kopogtat az ajtaján, és közli, hogy Jamie nem jön vissza...

Kép forrása: Goodreads

Persze a történet itt éppen csak elkezdődik, és sok dologról pont a spoilerek miatt nem beszélek, de annyit elárulok, sok meglepetést tartogat még az a zsaru is, akit Cole-nak hívnak, és Poppy ajtaján bekopogtatott azon az éjszakán. Szexis, nyalnivaló zsaruk, mmm. A tragédia után Poppynak öt évbe telik, míg képes egyáltalán beszélni a történtekről, és úgy gondolja, a lista befejezése segíthet a gyógyulásban - csakhogy azzal nem számol, hogy a szerelemnek teljesen mindegy, ki, hol, merre, hány méter, az csak jön, mint a hurrikán, felkap, és elsodor...

Fontos tudnotok, hogy itt semmi se történik gyorsan, az első csókra kb. 100 oldalt kell várni. Lassú, de nagyon szép, sokkal szebb, mint azok a könyvek, amikben mindent elintéz az író 50 oldalon, utána marad 250 oldal - de mi a francnak? Itt meg kell állni, mosolyogni egy sort, örülni, sírni, mert a könyv ezt követeli az olvasótól. Persze nincs hiány erotikus jelenetekben se, és nagyon értékelem, hogy az írónő nem vitte túlzásba, ezzel pedig hangulatot adott az egésznek. A szívem megszakadt (!) mikor az elsőre sor került, mert valahol sejtettem, hogy ez a nő nem fogja annyiban hagyni a dolgokat, nehogy már két karakter boldog legyen. Igazam lett. És bár a vége happy end, minden szálat elvágnak, én úgy gondolom, nem bírtam volna ki egy függővéget, vagy hogy sírnom kelljen a végén, szóval ezt most nagyon becsülöm. De amíg vége nincs a könyvnek, az olvasóra egy hullámvasút vár: Poppynak azért szorít, hogy végre elhajítsa a francba azt a listát, és merjen új életet kezdeni, Cole-nak pedig azért, hogy sikerüljön megtalálni azt, aki Jamie-vel végzett - már ha előbb nem fedez fel még valamit, ami talán mindenki életét megváltoztatja... 

Sok dolog miatt szerettem ezt a könyvet, de külön kiemelném a karaktereket. Megkönnyebbülten sóhajtottam fel, hogy ez az írónő olyan szereplőket tudott belecsempészni a könyvébe, akik nem viselkednek óvodásként, és - kisarkítva - nem húzzák meg a másik haját, mert máshogy nem tudják magukra felhívni a figyelmet. Jó dolog ilyenekről olvasni, de egyszer én is megcsömörlök. Cole és Poppy nemcsak azért szerethető, mert teljesen mások a döntéseik, mint sok karakternek, hanem érzelmileg is nagyon ott vannak a topon. Nincsenek kilengések, erre, arra meg amarra - persze sok idő telik el, míg Poppy egyenesbe kerül, szóval néha kis hiszti, meg önsajnálat belefér - de önállóbbak, karakánabbak az összes eddigi könyves karakternél. Poppy 29, Cole meg 31 éves, előbbi a kora ellenére "szebben", felemelt fejjel viselte a gyászt, mint sok nála idősebb nő. Nem is érzékeltem egyszer sem, hogy most pedig az írónő azt akarja, hogy Poppy összeomoljon, és oldalakon keresztül tartó sírás következzen. Cole pedig...ezt a fickót a zsebembe tettem volna néha, és lezárom, hogy ne tudjon elszökni. Szexi, nagyon édes, mindig humoránál van, és olyan, mint egy tigris. Persze egy férfi mindig férfi marad, akárhány éves, szóval nem meglepő Cole első mondatainak egyike, amikor azt mondja, hogy a kipirult Poppy mennyire gyönyörű, és örülne, ha az ő ágyában lenne ilyen arca, csak akkor egész másfajta dologtól. HAHAHA. Imádtam. 

 Kép forrása - http://mehawkins.com/birthday-list/

Bevallom, a könyv vége felé már minden járt a fejemben - mi lesz, hogy lesz, az írónő hogy vezeti ki a karaktereket abból a szituációból, amibe belevitte őket - de persze egyik feltételezés sem jött be, mert földhözragadt vagyok, és minden eszembe jutott, csak az nem, ami valójában történt. Már az elején számítottam rá, hogy Devney valami olyat írt, amitől a fülem ketté fog állni - ebben nem tévedtem, de ezt a könyvet nem is lehetne hasonló csavarok nélkül elképzelni. Szépen megoldotta, és nagyon jól elrejtette - még csak sejtelmem se volt róla, hogy az következik, ami, és ez az egyik legjobb ebben a könyvben. Az olvasó számít valamire, elolvas 400 oldalt, aztán olyan érzése van, mintha belőle csináltak volna hülyét: csak a döbbenet marad, hogy mekkora szamár volt, és mennyire nem figyelt oda. Szóval aki nem akar a végén bohóc lenni, jobb, ha mindenre odafigyel.

A lezárás előtt van egy apró kavarás (sikerült jól csőbe húzni, már készítettem a zsepiket) azelőtt pedig az egész könyvnek új jelentést adó nagyobb csavar, ami teljességgel kiszámíthatatlan - szóval senki nem fog rájönni semmire, míg Devney nem akarja. Hatalmas élmény ez a könyv - bár sok olvasó pont azt nem kedveli, hogy lassú a cselekmény menete, meg mikor történik már végre valami, meg mi ez a lassú vacak, ennél még a csiga is gyorsabban halad, stb. - stb. De higgyétek el, érdemes kivárni a végét. Hibát nem tudok mondani, illetve annyit hadd jegyezzek meg, hogy a végét összecsapottnak éreztem, egyszerre, és hamar akartak mindent lezárni. Megvolt a nagycsavar, a kiscsavar, Everglow-t sikeresen palira vették, de utána már csak az összeborulás volt, a békülések, meg a kötelező körök. Azt a néhány oldalt, amit Devney másra használt - és majd' kiütötte a szememet, annyira feltűnő volt, hogy csak az oldalszám növelésére kellett - használhatta volna arra, hogy a lezáráshoz hozzácsapjon valamit. Ez nem thriller, nem krimi, hogy ennyire mélyen bele kelljen mászni egy nyomozás részleteibe, és Hercule Poirot-ot játszani. Ez egy "felnőtt NA," ahol épp elég, ha említés szintjén történnek az ilyen dolgok. Amúgy a lényeg se a nyomozati részen - persze itt is kiderülnek fontos dolgok -  hanem a szerelmi szálon van, dugig morális kérdésekkel az újrakezdésről, hogy el lehet-e engedni a múltat, és egy szellemet, aki még évek múlva is ott gyökerezik a szívben. Mert az élet nem áll meg, az élettel minden együtt jár, esetenként olyan dolgok is, amikre nem árt alaposan felkészülni - például egy új szerelem. 

Nagyon ajánlom olvasásra ezt a könyvet mindenkinek, aki egyedit, különlegeset keres - és azoknak, akik képesek túllépni a gyerekes viselkedésen, a rimánkodáson, az "egyszer itt, majd ott" című történeten, és minden máson, ami egy NA-ban kötelező elem. Ez a könyv megköveteli az olvasótól, hogy komolyan álljon hozzá - cserébe hihetetlen, és gyönyörűen megírt történet lesz a jutalom az életről, a csodáról, az újrakezdésről és a gyógyulás erejéről, két karakter szemszögén át, akiknek az élete ugyanazon az éjszakán fonódik össze - csakhogy az élet sokszor nem úgy lép, ahogy azt bárki is várná, és rajtuk múlik, mit tesznek, amikor a sors ellenük fordul, és lesöpri a bábujukat a sakktábláról. Képesek lesznek talpra állni, és szembenézni a végzetükkel, vagy mindkettőjüket elsöpri az élet? Én már tudom a választ - most rajtatok a sor, hogy kiderítsétek. Ez a könyv minden kétséget kizáróan megérdemli az öt macskát - még annak ellenére is, hogy bohócnak éreztem magam a végén - mert más, érdekes, ezek mellett lebilincselő, érzelmekkel teli, érzéki volt. Mint amikor a szikrára olajat öntünk, és belobban az egész. Olvassátok el ti is.
Neked való a Birthday List, ha...
 
😊 NA-t keresel, de az érettebb, felnőttebb fajtából
😊 Eleged van a gyerekesen viselkedő karakterekből
😊 Korábban olvastál Nicholas Sparks-tól, és kedveled is őt
😊 Valami másra, valami többre vágysz, mint egy átlagos NA
😊 Szereted a lassan kialakuló, gyönyörű szerelmi történeteket
😊 Könnyen értelmezhető, egyszerű szavakat tartalmazó könyvet keresel
😊 Nem zavar, ha 400 oldalt azért olvasol el, hogy a végén úgy érezd, bohócot csináltak belőled

Nem te vagy a célközönség, ha...

😒 Függővégre, "durva" lezárásra vágysz
😒 A gyors folyású, "hamar rátérünk a lényegre" féle NA-kat keresed
😒 Azért kezdesz egy könyvbe, mert a fejedet akarod kiüríteni (nem ezzel fog sikerülni)
Végül így döntöttem

 

Ha tetszett az írás, kérlek, beszélj vele a többiekkel, mutasd meg nekik, szólj hozzá, iratkozz fel, oszd meg az alább levő gombok egyikével - ezzel sokat segítesz abban, hogy fejlődjek, fejlődjön a blog, és még több hasonlót tudjak készíteni. Everglow

2018. május 20.

Jay Crownover: Recovered - Felépülés

május 20, 2018 0 Comments

It ​was hate at first sight…

Affton

I hated Cable James McCaffrey.
He was entitled, spoiled, a user…and an addict.
He was out of control and didn't bother trying to hide it.
He had everything anyone could want but still seemed miserable and lost.
Every move he made, every mistake he stumbled his way through, rubbed me the wrong way. However, I couldn't stop myself from trying to save him from himself when no one else would. In the sweltering heat of the summer, Cable taught me that having it all means nothing if you can't have the one thing you want more than anything else.


Cable

I was obsessed with Affton Reed. She was rigid, uptight, and no fun. There was something about her innate goodness that called to me. She acted like she was above all the normal faults and failures that clung to the rest of us like the scent of smoke after a fire.
I was infatuated with her, but that didn't stop me from acting like she didn't exist.
In the scorching heat of summer, Affton taught me that there is always a way back from the brink of despair. She showed me that the trick to having it all was realizing that it was already there, in my hands. All I had to do was hold onto it. The road to recovery is full of twists and turns no matter who is in the driver's seat.



Gyűlölet volt első látásra...
 
Affton

Szívből utáltam James McCaffrey-t. Megbélyegzett volt, elkényeztetett, és függő. Senki nem tudta irányítani, mindent megszerzett, amit csak kinézett magának, de...nem szabad mindig a látszatnak hinni. Legbelül egy bajba került, elveszett fiú volt, és minden mozdulata, minden elkövetett baklövése engem is a rossz irányba sodort. Ennek ellenére mégis megpróbáltam őt megmenteni saját magától - akkor, amikor mindenki más elhagyta. Egy perzselő nyáron Cable megtanított, hogy semmit nem jelent, ha tiéd minden, közben pedig azt az egy dolgot nem kaphatod meg, amire a legjobban vágysz. 

Cable

A megszállottja voltam Affton Reed-nek. Merev volt, feszült - közben mégis volt benne valami ösztönös, ami magához láncolt. Úgy viselkedett, mintha hibátlan lenne, mintha minden olyan hiba és kudarc fölött uralkodni tudna, amibe a többségünk belebukik. A megszállottja voltam - de kívülről persze mutathatok mást. Például hogy számomra nem is létezik. Egy perzselő nyáron Affton megtanított, hogy mindig van visszaút a sötétségből, hogy mindennek a kulcsa a kezemben van. Már csak annyit kell tennem, hogy kapok a lehetőségen. A gyógyulás tele van csavarral, kanyarokkal - és nem számít, ki van a vezetőülésben.
 
242 oldal, kindle kiadás
Megjelenés (USA): 2018. március 24.

Csavar:

Cliffhanger: ✘
Morális kérdés: ✘
Váltott szemszög: ✓
Olvasható-e önállóan: ✓
Cím fordítása: Recovered - Felépülés
Főszereplők: Affton Reed || Cable James McCaffrey

Goodreads arány: 4,18 / 5,00

Címkék: angol nyelvű, drogfüggőség, kortárs, new adult, romantikus, +18 

Zeneajánló
 
Skillet - The Resistance

Érzékiségmérő:


Amazon || Goodreads || Moly || Barnes & Noble
 
Összegzett véleményem  

“I hate you, Cable James McCaffrey.” (...)
“Join the club.”


Úgy tűnik, mindenki összeesküdött ellenem, egyszerűen nem hagyják, hogy terápiára vonuljak, és leszokjak az NA műfajról - vagy legalábbis azon részéről, amivel anno bekerültem a dolgok sűrűjébe. Az utóbbi időben képtelen vagyok maximális csillagot adni néhány könyvnek, és ezek rendszerint a kezdetekhez vezetnek vissza, amikor még az a könyv is tetszett, amiben semmi nem történt, dögunalmas, nyálas, a végletekig kiszámítható volt, és pontosan látszott, miért készült. Nem kerestem mást, csak hogy jöjjenek össze, dugjanak egy sort, veszekedjenek, ismét dugjanak egy sort, béküljenek, happy end, happy tears. Ha valami bekavart, szörnyen tudtam haragudni. Most viszont megfordult a kocka, mert azért haragszom, ha nem kavar be valami, és a könyv nem mutat fel bizarrt, érdekeset, kiemelkedőt, tele csavarokkal és döbbenetes fordulatokkal. Valószínűleg azért tetszett a Calder Útja és a F*ck Love, ill. a Thousand Boy Kisses, mert a kötelező körökön kívül mutattak valami felejthetetlent is. Úgy terveztem, csak azokra adok maximálisat, amik jól felépítettek, fordulatosak, meglepnek, és még valami bizarrt is tartalmaznak - persze csak ha nem mennek át túlzásba. De egy dolog a tervezés, és egy másik az ígéretbetartás.

A Recovered olyan szépen követte a rendet, hogy még a könnyem is kicsordult - és nem tudom, emiatt haragudjak, vagy örüljek. Semmi, tényleg semmi nem történt benne a szokásos, futható körökön kívül, mégis hihetetlenül jó volt. Leültem mellé, és onnantól kezdve nem engedett el, pedig eleinte nem vettem komolyan. Csak azért kezdtem bele, hogy valamivel növeljem az idei szánalmas olvasási listámat. Túl jól ismerem az olyan könyvet, amiben először az egyik karakter mondja el, mennyire utálja azt a bizonyos személyt, majd a másik is elmondja ugyanazt...blahh. Szobára küldtem volna mindkettőt már az elején, annyira látszott, hogy milyen irányba is tart ez a történet...ismét. De közel sem volt ez annyira szörnyű, mint amire gondoltam az elején. Igaz, hogy klisés, igaz, hogy ezt a 250 oldalt én itt és most nektek pár szóban, kisarkítva összefoglalom - szemét, ribanc, titok, szégyen, mindkettőnknekfáj, összekénejönni, bunkóvagy, fordulat, bunkóvagy, szakítás, szex, annál is több szex, mindenrejóválaszaszex, happy end - de sok olyan rész volt benne, amire csak szép nagy vigyorral tudtam reagálni, aztán néha majdnem sírtam is (néha), egyszóval nincs itt az égvilágon semmi gond. Bár voltak benne mellékvágányok, amiket még most se tudom, hogy kerültek oda - szerintem csak az oldalszám növelésére kellettek - de ettől függetlenül iszonyúan élveztem. Ettől a könyvtől nem lesz az ember okosabb, nem válik belőle szuperhős, de arra tökéletes, hogy kiüljön vele az ember, és egy délután alatt ledarálja. Vagy éppen arra, hogy megnövelje a szánalmas olvasási listáját, ahogy én is tettem.

Spoileres rész lehet, bár igyekeztem úgy írni, hogy a lényeget véletlen se tudjátok meg.

Az előszóból kiderül, hogy nem mindennapi történettel állunk szemben, hiszen Cable karakterét az írónő egy valós srácról, Ry-ról, az első szerelméről mintázta, akivel 16 évesen találkozott - egy héttel azután, hogy a srác rehabról szabadult. Gyűlölték egymást az első pillanattól kezdve. Szóval akad itt minden, rosszfiútól kezdve a nagyon kemény, durva szexen át, amit csak el lehet képzelni. Meg kell mondjam, ez szép húzás egy olyan írónőtől, akinek eddig minden könyvét utáltam, és csak arra tartottam őket érdemesnek, hogy megnézzem, mekkora hőfokon kap lángra a papír. Cable és Affton iszonyú forró párost alkottak - amikor épp nem szívták egymás vérét. A történet váltott szemszögű, Afftonnal kezdődik, aki finoman szólva se kedveli az iskola "bad boy"-át, Cable James McCaffrey-t. Míg Affton a szívkirálynő, súlyos titkokkal, Cable az igazi rosszfiú - súlyos titkokkal. Bármit és bárkit megkaphat, a lányokat szemétnek tekinti, akiket ellökhet, eltaszíthat, ő a világ császára, aki köszöni szépen, tökéletesen elvan. Csakhogy ott az a csúnya függőség, ami a srácot egyre mélyebbre taszítja, egészen odaáig, míg szörnyű baklövést követ el, és onnantól kezdve nincs választása: lecsukják 1,5 évre, utána rehab. Hogy jön közbe a szívkirálynő? Nos, az apja Cable anyjának az egyik alkalmazottja - úgyhogy a mama tud egy s mást - és így Afftonnak sincs választása: ha agyturkász akar lenni, akkor elfogadja a pénzt, amit azért adnak neki, hogy vállalja Cable bébiszitterének a szerepét, vagy ő, és az apja mennek az utcára. Szívkirálynőnk kénytelen - kelletlen elvállalja a feladatot, csakhogy történik valami...

Kép forrása: https://nallareads.com/  

A Recovered-nek nincs függővége, minden szálat szépen elvágnak - így itt nem kell attól tartani, hogy csak a következő részben derülnek ki a dolgok, vagy zsepit kell a végén előszedni. Picit jobban örültem volna, ha függővéget ír Jay, mert vártam még valami nagy és hihetetlen csavart a végére - és függetlenül attól, hogy ezt nem kaptam meg, illetve az történt, amit már sokkal előbb tudtam, méltó lezárást kapott a könyv, és szerencsére nem csépelték el. Annyira. Addig persze a könyv sakkban tartja az olvasót, mert van egy nagy fordulat úgy a háromnegyedénél. Egyik pillanatról a másikra változik a hangulat, előbb happy van, Hawaii van, aztán két sorral lejjebb meg kishíján mindenki meghal. Az egyik karakter azért, mert történik vele valami, a többi meg magát hibáztatja azért, ami előbbivel történt. Persze sok kérdés felvetődik, például hogy az egyik karakter miért csinálta azt, amit, holott pontosan tudta, mi lesz a következménye, ha meglépi a dolgot. Idióta. Én jobban tudtam mindössze kétéves pszichológia tanulással a hátam mögött, mi fog történni, ha a nyomorultja hallgat másokra, és megteszi, amit nem lenne szabad. De hogy mi is történt, azt majd kiderítitek. Úgy gondolom, ez a könyv angolul könnyen emészthető, szlenget alig tartalmaz - bár ami megnehezítheti az olvasó dolgát, az a Jay-re jellemző írásmód: elkezd egy mondatot, és azt utána 10 soron keresztül fejtegeti, egyedül álló, egysoros mondatok alig vannak benne, legfeljebb a párbeszédekben. Mire a végére értem 10 sornak, akkorra elfelejtettem, mi volt az elején. A kifejezésekkel nem volt baj, alapszavakat, egyszerű tőmondatokat használ - csak össze kell rakni őket, meg nem elfelejteni, mi volt a bekezdés elején. Ilyenkor jegyzetelek.

18 éves kor alatt ezt a könyvet senkinek nem ajánlanám, mert elég explicit (szex)jeleneteket tartalmaz, az írónő kicsit sem fogta vissza magát, amikor odakerült a sor, és így persze nekem is égett a fejem rendesen. Azt viszont Jay-nek sem sikerült kiküszöbölni, amibe a többieknek is beletört a bicskájuk: hogy nem mindenre jó megoldás a szex, és nem jó 250 oldal felét csak ezzel megtölteni. Persze nekem édesmindegy, akkor is végiggyűröm, ha az első betűtől az utolsóig szexelnek a karakterek, de mi van azokkal, akik nem szeretik az ilyet? Nos, én azt mondom, ők inkább hagyják ki ezt a könyvet, mert borítékolható a csalódás. Akik pedig szeretik, amikor egy könyv első betűjétől olyan érzésük van, mintha egy előjátékba kerültek volna, vágjanak bele. Mivel az egyik karakter az első pillanattól odáig van a másikért - csak s*ggfej, és letagadja, mert ugye a macsóknak nem kell szürke, jelentéktelen "kis kurvákkal" foglalkozni - sok érdekes, és mocskos gondolatnak lehet az olvasó szemtanúja. Érzéki, dögös, és nagyon - nagyon forró.

A borítónak nem véletlen van ennyire gyilkos, mindamellett dögös hangulata, hiszen ez inkább Cable története, semmint Afftoné. Néha az volt az érzésem, hogy utóbbi csak a helyet foglalja - de ez nem meglepő, hiszen az írónő lényegében az első szerelméről írt. Látszik hogy az írónőre nagy hatással volt az első - de kire nem? Nem tudom hogy mi kerekedne ki abból, ha én írnék az első crush-omról, de szerintem kikergetnétek a világból. Vasvillával. Nagyon eltalálták a pasit a pókhálós kezével, meg a cigijével, hiszen Cable durva, mocskosszájú, egy pókháló húzódik a kezén pont ott, ahol a borítón levő srácnak is, állandó társa a cigi, és nem csak a címkézésnél rosszfiú, mint sok más könyvben a karakterek. Bár ez a srác sötétbarna hajú, Cable piszkosszőke. Affton pedig mindenkinek segíteni akaró leányzó, aki még akkor is Cable után kajtat, amikor az konkrétan elküldi a sunyiba, és porig alázza. A lánynak szerencséje volt, mert az első találkozásuk után következett egy fordulat, Cable eltűnt, és így kiheverhette az első találkozás élményét. Persze itt mindenkinek megvannak a saját titkai, amikről most nem beszélhetek, de annyit elárulok, Affton életének sok köze van a srácéhoz, összeköti őket valami, és amiatt akar segíteni annak ellenére, hogy pontosan tudja, nem jó egy ilyen fickóval egy légtérben tartózkodni. És igen, Cable volt a kedvenc karakterem, mert világéletemben a hozzá hasonló pasik után csorgattam a nyálam, akkor is, ha volt más, aki udvaroljon. Csak ő meg nekem nem kellett. Yeeey. 

Kép forrása: http://vivismessykitchen.com/recovered-jay-crownover

A könyv központi kérdése a drogfüggőség, meg úgy egyáltalán bármilyen függőség. Nem tesz fel kérdéseket közvetetten, de már az elején éreztem, hogy mire eljön a könyv vége, bizonyos kérdésekre nekem, mint olvasónak választ kell találnom: van-e kiút a függőségből, ki lehet-e mászni belőle egyedül, újra lehet-e kezdeni mindent azután, ha valaki meggyógyult, és mi lesz, ha valaki nem tud belőle felépülni. Ezeket érdemes átgondolni olvasás előtt, mert a könyv is rájuk fog kérdezni, még ha egyértelműen nem is. Mellékszereplők nem nagyon voltak, legalábbis kiemelkedők nem. Talán Cable anyját tudnám megemlíteni - akit néha megcsaptam volna egy péklapáttal, szörnyen ellenszenves volt. Imádkoztam, hogy ne nekem kelljen megtanítani a hölgyet arra, hogy a pénz nem minden, egyik nap van, a másik nap nincs, de erre helyettem is megtanította a fia azzal, hogy kishíján...hogy újraolvasnám-e, azt viszont nem tudom. Nem sok újat adott nekem, szóval ebből a szempontból nem szedném újra elő - ez csak egy kósza pillanatban elkövetett gyerekes bolondság volt. Viszont gyenge pillanataimban holtbiztos, hogy hasonló könyvre lesz szükségem, innen nézve tehát még valószínűleg lesz vele dolgom. 

Ha a google megkérdezi - márpedig megfogja, hogy tetszett-e - mindenképp a felfelé mutató jelre fogok kattintani, egyrészt mert közel sem volt olyan szörnyű, mint Jay eddigi könyvei, másrészt mert keveset vártam, és így most úgy érzem, azt a keveset megugrotta, pluszban még okozott pár kellemes percet is. De ez így még mindig nem éri el a maximális öt macskát, hiába is próbálok még valamit hozzácsapni, hátha a végén csak azt tudom mondani, hogy igen, kétségkívül öt. Nem érzem, hogy megérne ennyit, hiszen nem adott többet, mint egy átlagos NA, látszott, hogy az írónő nem mert kilépni a szokásosból, és az előző két olvasmányomhoz képest ez most laposabb volt. Viszont leültetett maga mellé, és onnantól kezdve még az időt se figyeltem, Cable karaktere iszonyúan a szívemhez nőtt, és én az én fejem még nem égett olyan módon, mint ennél a könyvnél. Szerettem, ugyanakkor utáltam is - bár előbbi most hajszálnyival győzött. Remélem, amikor ismét szerencsém lesz Jay Crownoverhez, már öt macskát fog érni a könyve. Aki NA-ban utazik, semmiképp ne hagyja ki, mert szörnyen bánni fogja, a többiek meg várjanak vele picit.
Neked való a Recovered, ha...
 
😊 Elmúltál 18
😊 Szereted a happy endet
😊 Laza, egydélutános NA-t keresel
😊 Odáig vagy a tetkós, durva rosszfiúkért
😊 Szereted, ha egy könyvben minden a megszokottak szerint megy
😊 Még csak ismerkedsz az angollal, és olyan olvasmányt keresel, amiben alapkifejezések vannak


Inkább hagyd ki a Recovered-et, ha...

😒 Valami "mást", valami meglepőt keresel
😒 Szeretsz komoly gondolatokat, jelentést társítani a könyvekhez
😒 Nem szereted, hogy kishíján minden jelenetet szexjelenet követ

😒 Nem szereted, ha 250 oldal megoldása olyan, mintha az író végig szórakozott volna veled
😒 Nem bírod az 5 - 10 soros, "vissza kell mennem az elejére mert nem értem" típusú mondatokat
Végül így döntöttem

2018. május 16.

Personal Challenge in 10 steps - avagy utazás a koponyám körül 10 lépésben

május 16, 2018 0 Comments

Ahoy, kalózok! Az utóbbi időben ritkán volt nálam book tag (hova lettek, akik naponta 5 mondj magadról xy titkot, vezesd le 9 lépésben az élet értelmét, válassz ki 3 zeneszámot, és keresd meg bennük a relativitáselméletet - féle book taget, kihívást, zenei listát, feladatot sóztak rám?) pedig igazság szerint borzasztóan szeretem ezekkel megtölteni a blogot. Sokkal személyesebbnek érzem azokat a feladatokat, ahol titkot lehet megosztani, zenét alakítani saját ízlés szerint, kedvenc filmet, sorozatot mondani, érdekességről beszélni, stb., mint mikor minden mondatra, betűre, de még a központozásra is figyelni kell. Fárasztó néha. Előbbieknél ráadásul az olvasó is magára ismerhet, és közös kapcsolódási pontokat találhat a cikk írójával. Szabadabban lehet írni, és nem szól be senki, amikor véget nem érően jártatom a számat, vagy elkanyarodok a témától. (Igen, kaptam már meg.) Mivel a hegy nem jött Mohamedhez, Mohamed elébe ment a dolgoknak, és utánanézett, milyen lehetőségek vannak - így találtam rá Virágnál, a Never Let Me Go főkalózánál erre a book tag félére, ami igazából egy személyes kihívás, hiszen minden egyes meghatározás alatt magamról kell megosztanom valamit. Van titok, félelem, kívánság, étel (itt az én időm, ba - dumm - tsss) plusz még képet is tehetek ki magamról. Bár 10 napos kihívás lett volna, biztos hogy nem ülök le minden nap, amennyire magamat ismerem, szóval a 10 lerövidült 1-re. Remélem, találtok velem közös pontokat, és megosztjátok majd velem is. Lássuk!

Első megálló: Ten Secrets - 10 titok


1. Én sem szeretem a gyerekeket. Legalábbis a nagyon aprókat az óvodáig bezárólag nem. Zajosak, üvöltenek, balhéznak ha nem ők vannak középpontban, nem képesek magukat kifejezni, és mindent nekik kell alárendelni. Nem is értem, hogy az embernek miért tart évekig, mire egyáltalán lábra áll, és képes elmondani, mit akar. (Na jó, pontosan tudom az okokat, de ez akkor is weird.) Majd akkor változtatok az álláspontomon, ha a gyerekem vitatkozik velem arról, hogy mondjuk a klímaváltozás miatt nem lehet kakaócserjét ültetni, emiatt 50 év múlva egyszerűen elérhetetlen lesz a csokoládé, és hasonlók.

2. Nagyon szeretem a meleget, a forróságot. Akkor jön el az én időm, amikor a hőmérséklet 25 fok fölé kúszik. Bár amikor éjjel nem lehet a melegtől aludni, az nálam is kiveri a biztosítékot. 


3. Még soha nem cigiztem, és nem is ittam. Pedig 23 éves vagyok. Előbbire soha nem volt szükségem ahhoz, hogy figyeljenek rám, utóbbi meg csak simán kimaradt az életemből. Élni ezek nélkül is vígan lehet.

4. Imádok kimenni a ház sarkához, órákig ott ácsorogni, és bámulni a távolba. Mivel sarkon lakunk, csak a mezőket, a fákat, és az eget lehet látni, ami nekem a legnagyobb megnyugvás. 

5. Gyerekkorom óta szeretem Garfield-ot. Nem sok magazint olvastam gyerekként, hiszen akkor még nem nagyon volt erre pénz, de amikor tudtam, elkértem az akkori legjobb barátnőmtől az újságjait, és szétszabdaltam a hetilapokat a képregényért. Nem rajongok túlzottan a cinizmusért, a cinikusságért, de ennek a lusta, kövér, sárga disznónak ez az egyik fő tulajdonsága - én meg órákig képes vagyok röhögni rajta. Egyébként pár éve szoktam rá az eredeti angol nyelvű Garfield képregényre.


"-Kedves Jon, azért írom ezt a levelet, hogy tudassam veled, köztünk mindennek vége. Sokat gondolkodtam ezen, és úgy tűnik, túl különbözőek vagyunk egymás számára. Ezért most elköltözöm, és új életet kezdek...soha többé nem fogsz látni. Kérlek, emlékezz azokra az időkre, amiket együtt töltöttünk, és arra, hogy ez a legjobb... *BÖFF* üdvözlettel, az aranyhal. "-Bocs, böfögnöm kell, amikor szomorú vagyok..."

6. Érdekel a paranormális. Elég furcsa kölyök voltam, mert míg a többiek odakint bandáztak, én a tv előtt vártam a Rejtélyes Igazságok c. műsor heti epizódját, ami azóta is az egyik kedvencem. Aztán van egy sorozat, a Szellemjárás, szinte minden részét láttam a tv-ben, és eredeti angol nyelven is rengetegszer szoktam nézni. Itt bele lehet nézni az egyik epizódba, de csak saját felelősségre, és kizárólag nappal. :)) 

7. Rosszul leszek a napfényhiánytól. Ezért is gyűlölöm szívből a telet. 

8. A két kedvenc kurzusom az egyetemen a Szociológia és a Magyar Társ.- Művtöri volt. Jeles is lett mindkettő.

9. Asztmám van, gyerekkorom óta. Higgyétek el, szörnyű ezzel együtt élni. 

10. Az első igazi randim egy teázóban volt. Debrecenben. 

Második megálló: Nine loves – 9 imádott dolog


1. Csillagászat - Talán nem véletlen az egyik kedvenc műsorom a Kozmosz - történetek a világegyetemről.

2. Gitár és szaxofon - előbbinek a hangját tartom csodálatosnak, utóbbi meg...hát igen, a Jazz.


3. Állandóan apró információmorzsákat összeszedni, és ezeket másokkal megosztani - Ezért nem fogok olyan bután nézni, mint azok a tyúkok, akiknél világít a lámpa, de senki nincs otthon. Kérdezz rá a klímaváltozásra, hogy milyen hatásai vannak az indonéziai pálmaolaj kitermelésnek, hogy mit csinált legutóbb a NASA, vagy hogy kik és mikor lőtték űrbe a Falcon Heavy-t. Meg fogsz lepődni. 

4. Instrumentális ír és kelta zene - Kíváncsi lennék, hova tartoztam előző életemben, mert ezektől állandóan feláll a szőr a hátamon - jó értelemben - amikor hallgatom őket. Mutatok két példát: egy, kettő. Ja, a géppuskalábúakat is nagyon szeretem.

5. Szökős online játékok - Egyszer még biztos hasznukat veszem, amikor meg kell lépnem valahonnan.

6. Nevetés - Szeretem a jókedvű, vidám emberkéket, akiknek nem csak abból áll az életük, hogy fapofát vágnak, és a világ összes fájdalmát a hátukon cipelik. Sajnos utóbbihoz is volt egy párszor "szerencsém", és azt mondom, soha többet. 

7. Parfümök - egész rakás sorakozik a polcon, egyszerűen nem tudok róluk lemondani. Mondjuk a múltkor csak azért került ötezer forintba Beyo' parfümje, mert béna vagyok. 

8. Alul nyitott, ujjatlan egyberuhák - de csak amióta merészebb vagyok, és nyáron eszemben sincs zárt ruhákat felvenni. Különben alig 1,5 éve nem mertem volna hasonlókat hordani, mert szörnyen rondának tartottam magam.

9. Fotózkodás - na igen, aki régebben le akart volna fotózni, előbb húzom a fejébe a gépét. Látnátok engem az 5 éves osztálytablón, kishíján szétcibáltam, mikor megláttam. Most meg már én kérek mindenkivel közös képet.
 
Harmadik megálló: Eight fears – 8 félelem


1. Egerek és patkányok. Rettenetesen.

2. Egyszer leesek az unikornisomról, és nem tudok visszaülni rá.  
Meg hogy egyszer tényleg fel kell nőnöm.

3. Érzelemhiány, az érzelmek kimutatásának hiánya. Meg se hallgatom azokat, akik nem borulnak a nyakamba, és nem kezdenek el sírni öt perc után.

4. Akik azt mondják, hogy csak mi irányítjuk az életünket. Baromság. 

5. Ha olyannal kell szóba állnom, aki nem ismeri Harry Pottert. Úgy eltűnök, mint a huzat.

6. Ha valaki nem fogja fel, mennyire meg tud bántani egyetlen rossz szóval. Egy hétig tart, mire kiheverem azt az egy szót, szóval a jelenlétemben nagyon meg kell válogatni a szavakat.

7. Azoktól, akik nem hisznek a csodákban. Emberek, hogy lehet így létezni egyáltalán?!

8. Vizsgahelyzetek, és bármilyen más szituáció, amiben az embert tesztelik. Mondanom sem kell, az egyetemen ennek az elemi rettegésnek nem sok hasznát vettem. Meg máshol se. "Mikor lesz? Meddig tart? Mit kell vinni? Eleget tudok azzal, hogy lenyeltem 3 szótárat, mint Hermione? Érdemes 2 órával kezdés előtt odamenni? És ha nem sikerül? Mi lesz ha nem sikerül? Rossz ember leszek? Jaj mi lesz, ha odamegyek ahhoz a fiúhoz, de rám borítja a kóláját, mert oda mertem menni bemutatkozni? Hogy élem túl ezt a megaláztatást? Itt a világvége, inkább oda se megyek..."

Negyedik megálló: Seven wishes – 7 kívánság

 
1. De szeretnék könyvfordító lenni, egyszer a nagyokhoz felnőni... - tiszta főnyeremény vagyok azoknak, akik kívánságokat teljesítenek, mert erre a jelenlegi helyzetben - még nyelvvizsgám sincs - gyakorlatilag nudli esélyem van.

2. Esőben csókolózni. Hát igen, kissé túltoltam az NA könyveket.

  3. Megállítani a klímaváltozást. Ez magyarázatra szorul?

4. Hogy én is szerelmes legyek - de úgy igazán. Ehhez az érzéshez sajnos kevés tapasztalatom fűződik, és amikor az ember többször lábtörlő, mint egyenlő fél, akkor elbizonytalanodik, hogy vajon akad-e valaki egyáltalán, akinek ő lesz a világa közepe, és úgy fogja szeretni, hogy leszakad a plafon. Jó lenne hinni benne, hogy valahol rám is vár egy ilyen úriember. 

5. A Roxforti levelem. Csak 12 év telt el a 11. szülinapom óta, szóval még reménykedhetek. Legfeljebb nyalizok egy sort McGalagonynál.

6. Valami speckó kis szupererőre szert tenni. Mint mondjuk a gondolatolvasás, láthatatlanság, telekinézis, animágia, vagy állatok átváltoztatása talpaspohárrá. De ha már ez itt az idióta kívánságok című show Everglow-val, akkor mondok még egyet: uralkodónak lenni Narniában. Igen, egészen kamaszkoromig Susan volt a példaképem, nem Katniss. És mit gondoltok, miért az a blog neve, ami? Hö.

7. Soha többet ne legyen igazságtalanság, egyenlőtlenség, éhezés, szegénység a földön.

Ötödik megálló: Six places – 6 hely


1. New York - Lassan már álmaimban is csak ezt látom. Fogalmam sincs, honnan ez a erős kötődés, talán valami előző élet. Vagy csak túl sok New York-ban játszódó filmet nézek. Rendben, lebuktam, a térképen már minden létező utcát és helyet megnéztem, tudom, hol a Central Park, a Times Square, a Broadway, a nagy központi pályaudvar, a Carnegie Hall, minden, ami csak megjelenik lelki szemeim előtt. Mennem kell.

2. Bármilyen hely, ahol víz található - ebből kifolyólag a Balatont is nagyon szeretem, csak sajnos ritka az olyan év, amikor ténylegesen ott lehetek. Egyébként jó nekem a kerti medence is, csak víz legyen körülöttem. 

3. Debrecen - közel 2 évig laktam ott, és talán nem meglepő, hogy tervezek visszaköltözni, ha minden egyenesbe jön. Egyszerűen imádom azt a helyet, a főutcát, a főteret, a főtéren zenélő bácsit, az éttermeket, a zajt, a bevásárlóközpontot, az ötpercenként közlekedő villamost, az egyetem előtti hamburgerest, hogy mindenhol emberek vannak - és persze ott úgy mehetek végig az utcán, hogy senki nem ismer, legfeljebb csak rám mosolyog. Emberek mosolyognak emberekre, értitek? Mintha mindig bulihangulat lenne. Nem csodálkozom magamon, hogy ennyire kötődöm oda. 

4. VIII. Henrik udvara - igen, tudom, elég érdekes választás, de csak addig, amíg nem nézitek naponta 36544 alkalommal a Viasat History-t, és nem látjátok 36543-szor a témát. Nekem saját szememmel kellene látnom ezt az őrült embert, meg a feleségeit. 

5. Spanyolország - Lenyűgözőnek tartom az országot és azt az életstílust, amit a spanyolok képviselnek. Zajosak, mindenre ráérnek, tüzesek, élvezik az életet, és...állandóan meleg van náluk.

6. Könyvesbolt - ezen meglepődött valaki? Nő létemre gyűlölöm a ruhaboltot, gyűlölöm a cipőboltot, az egyetlen hely, ahol hajlandó vagyok 10 percnél tovább maradni, az a könyvesbolt.

Hatodik megálló: Five food – 5 étel


 1. Pizza, szigorúan vékony tésztás, olasz, meg amit anyukám süt - nem azok a pizzának titulált förtelmek, amik sosem láttak igazi tésztát, feltétet, és 200 forintért árulják őket az aluljárókban.

2. Sacher - torta. Meg az összes étel, amiben barack van. Barackos rudi, barackos joghurt, barackos jégkrém, barackos - kekszes csoki, baracklekvár(os palacsinta), minden, ami csak nyomokban barackot tartalmaz, azt Dobby eltünteti egy szempillantás alatt.

3. Rántott hús, közismertebb nevén bécsi szelet, csirkehúsból, krumplipürével, káposztasalátával. Ökölboksz a levegőbe, fel - le futás a lépcsőn, Eye of the Tiger, We will we will rock you, amikor anyu azt mondja, ez lesz az ebéd.

4. Házilag gyártott hamburger, sajttal, zöldséggel, 3 féle szósszal, csalamádéval megpakolva. De néha lecsúszik két - három sajtburger is a mekiben. Remélem, a majdani barátom bírni fog velem, és elnézi, hogy ennyire szeretek enni.

5. Csokoládé. 3 út van a szívemhez: 
 1. Vegyél nekem csokit. 
2. Adj pénzt csokira. 
3. Legyél csoki.

Hetedik megálló: Four books – 4 könyv



1. Jennifer L. Armentrout: Obszidián - Mert én is kezdtem valahol a könyvmolykodást. Anno pont akkor jelent meg, amikor jobban keresni kezdtem az NA műfajú könyveket, és amikor érdekelni kezdtek az olyan pokolszexi pasasok, mint Pepe a borítón. Eleinte egyáltalán nem voltam biztos a dolgomban, majd hazavittem a könyvet, és egy délután alatt végeztem vele. Akkor ismertem meg a függővég fogalmát, és akkor szedtem fel magam először a padlóról. Mert ott ültem, emlékszem rá. Örök emlék, amit senki nem vesz el tőlem. 

2. Tillie Cole: A Thousand Boy Kisses - Én csináltam a könyv legelső fülszöveg fordítását és az első fejezetet, ez nem elég indok?! Na jó, sok más dolog is hozzáköt. Például hogy napokat sírtam végig, mert rádöbbentem, hogy ez hiába egy fikció, attól a benne levő szituáció nagyon is életszerű, és bármikor megtörténhet. Bárkivel. Emellett nem kifejezett happy end a vége, és én itt találkoztam először ezzel a lezárásfajtával. Hogy is szokták mondani? Ja igen: az első mindig első marad. 

3. Amo Jones: Silver Swan (Elit King's Club 1.) - Iszonyatosan jól felépített pszichothriller, ami azonnal magához láncolt, és persze itt értettem meg először, mit jelent olyan rajongónak lenni, aki konkrétan a falat kaparja a folytatásért, és akinek állandóan csak ugyanaz a könyv jár a fejében, hiába olvas mást. Ez van, ha az ember rettenetesen durva pszichothrillert olvas. Bishop szeretleeek

4. Brittainy C. Cherry: Behind the Bars - Ha egyszer beteszem a lábam New Orleans-ba, biztos hogy nem jövök vissza. Amúgy előtte is nagyon szerettem a Jazz-t, de ez a könyv elsodort magával, és mindig kitüntetett helye lesz nálam. 

+ 1. Ambrózy - sorozat (Böszörményi Gyula)

  

Sokat gondolkoztam, hogy ismét szembemenjek-e a szabályokkal, és a feladatban kértek ellenére se azt csináljam, amit kell...végül úgy döntöttem, "egyszer élünk" felkiáltással mutatok a négy könyvön kívül még egy sorozatot is. Nem hittem, hogy valaha is szeretni fogom a MAGYAR történelmi - romantikus - krimit, hovatovább, nekem ezek a fogalmak olyan messze álltak egymástól, mint amilyen messze most én állok Jeruzsálemtől. Most mégis arra buzdítok mindenkit, aki még nem olvasta, hogy sürgősen szerezze be mindet, mert különben hatalmas élményekről marad le. 

Azt hiszem, ezt már tudjátok, de az egyetemen ezek miatt lett jeles a magyar társ. és művtöri, ill. a szociológia vizsgám. Egy kukkot sem készültem, mégis 6 oldalt körmöltem le mindkettőből. Most pedig türelmetlenül várom hogy kiderüljön, Gyula bátyó milyen húzással készül, és hogy tényleg az lesz-e, amit én is írtam anno, hogy legyen. Az lenne a második szülinapom.

Nyolcadik megálló: Three movies – 3 film
 

Titanic (1997) - Igen, egy nyálas idióta vagyok, aki még századjára is azon izgul, hogy kikerülik-e a jéghegyet, és bömböl, amiért mégse jön nekik össze. Előre, hátra, fel, le, jobbra - balra tudom a film monológjait, annyiszor láttam már, mégsem tudok róla leszokni. Aki a Titanicot szereti, rossz ember nem lehet.


Holnapután (2004)
- Mit mondhatnék? Vannak témák, amik borzasztóan érdekelnek, és sokakkal ellentétben én nem tagadom, hogy klímaváltozás, meg melegedünk, meg nem lesz ez így jó, stb. - stb. Egyébként meg aki kicsit figyel a környezetére, és néha olvas az idióta, bohóc celebeken kívül más hírt is, az már rájöhetett sok dologra. A Titanichoz hasonlóan ez a film is a könyökömön jön ki, de minden egyes alkalommal találok benne valami újat. A téma, a megközelítés, a kivitelezés, a látvány...nagyon szeretem ezt a filmet.

Az Éhezők Viadala (2012) - "A remény. Egy kis remény ösztönző, de sok veszélyes." Imádom, és nagyon sok boldog percet köszönhetek a filmeknek. Többek között ez hozott össze az egyik barátnőmmel, aki az osztálytársam volt, együtt jártunk moziba, együtt elemeztük Peetát (ha - ha) és versenyeztünk, ki látja meg a filmeket először a tv-ben, és ki szól a másiknak előbb. Meg persze az se elhanyagolható tény, hogy Katniss az egyetlen olyan női karakter, akit a példaképemnek tartok. 


+1. Csak mert én is tudok lázadni.
A Karib Tenger Kalózai - Holtak Kincse (2006.)



"-Mr. Sparrow, a szerelmem után jöttem...
-Ez hízelgő fiam, de az én egyetlen szerelmem a tenger..."


Egyszer néztem bele anno kíváncsiságból, és benne ragadtam. Persze nem is én lettem volna, ha gőzöm sincs a sorrendről, úgyhogy kezdtem a másodikkal, utána a harmadikkal, majd az elsővel. És így is maradt, a második részt szeretem a legjobban, aztán így következnek sorrendben.

Kilencedik megálló: Two songs – 2 dal

Ki volt az a tökkelütött, aki szerint kettő, azaz kettő dal megmutatja, ki vagyok én? Képzavar. Mindegy, próbáltam a legjobban hozzám illő zenéket idetenni - a Coldplay annyira alap, hogy már nem is említem - de ez kb. olyan volt, mint tűt keresni a szénakazalban. Remélem, megtalálom a poszt kiötlőjét egyszer, hogy elmondhassam a véleményem az ilyen feladatokról.

The Script - Hall of Fame ft. will.i.am

 
(...) "You can be the King Kong, banging on your chest
You could beat the world, You could beat the war
You could talk to God, go banging on his door

You can throw your hands up, You can beat the clock
You can move a mountain, You can break rocks
You can be a master, don't wait for luck (...)"


Igazi himnusz egy olyan valaki számára, akinek 23 évig a béka feneke, sőt, a béka feneke alatt - alatt volt az önbizalma, azt hitte, hogy semmire nem képes, és mindig másokhoz hasonlította magát. Első hallás után vissza tudtam mondani anno a teljes szöveget, és évek óta ez az egyetlen olyan szám, amihez minden nap visszakanyarodok, és évekig ez volt a telefonom csengőhangja. Mellesleg azt mondják, elég jó hangom van, szóval énekelni is szoktam ám.

Olly Murs - Heart Skips a Beat ft. Rizzle Kicks

 

" (...) So come on, spin me around
Now I don't wanna go home
'Cause when you hold me like this you know my heart skips, skips a beat

I know I should, but I can't leave it alone
And when you hold me like this that's when my heart skips, skips a beat (...)

Esküszöm, mintha magamat látnám a pasi minden mozdulatában. Sokáig nem tudtam, ki énekli ezt a számot, pedig szerelmes voltam belé onnantól kezdve, amikor először hallottam a rádióban. Egyébként azokat a fiúkat szeretem a legjobban, akik tudnak nevetni, minden mozdulatukból sugárzik az elégedettség, és csak akkor veszik magukat komolyan, amikor kell. Olly Murs ennek a tökéletes példája. Ráadásul olyan mint én.

+ minden, aminek gyors üteme van, reaggeton, latin (pop), dögös, perzselő, és úgy dübörög, hogy kiviszi az ablakot. 😋

Liam Payne & J Balvin - Familiar

 

Tizedik megálló: One picture of myself – 1 kép magamról




Friss, ropogós Everglow. Igen, tudom, mindenki a szememre asszociál legelőször. És talán tényleg igazuk volt azoknak, akik szerint a hosszú haj áll jól. Szeretem nagyon, pedig azt mondták, rengeteg vele a baj, kócos, kezelhetetlen vacak lesz. Na már most nekem így áll a hajam minimál fésülködéssel, hajvasaló nélkül. Ámuldozni itt tessenek.